#Post Title #Post Title #Post Title

7 dolog, ami hiányzik Angliából

Az, hogy hazaköltöztünk Angliából (lassan már egy éve), nem jelenti azt, hogy minden szálat azonnal és végérvényesen elvágtunk, ami odakötött. Vannak bizony dolgok, amik hiányoznak, és úgy vagyunk vele, mint a magyar ember a túró rudival. Hogy azt bizony időnként be kell szerezni, mert vágyik rá az ember. (Mi ugyan nem, de annyira közhellyé vált már ez a hasonlat, hogy talán így a legjobban érthető.) A mi vágyaink persze nem feltétlen ízekről szólnak - bár nem tagadom, kulináris emlékek is kötnek az országhoz.

1. Daily Mail
Lehet fujjogni, nem zavar - mert a radikális idegengyűlölete ellenére a Daily Mail elég meghatározó szereplője az angol médiának. Amikor kimentem és először került a kezembe, akkor csak lestem, hogy milyen hatalmas, vastag újság, mennyi érdekes cikk van benne - és igen, mint volt szerkesztő én azt is értékeltem, hogy a 100 oldalas lap fele hirdetés. És emellett csak 60 penny (!!!) ami még ma is csak 200 Ft, és aminél egy magyar vékonyka 16 oldalas napilap is drágább. Egy darabig még kidobni se dobtam ki egyet sem, de aztán persze rákényszerültem, mert ebből a hatalmas és amúgy időnként meglepően jó színvonalú lapból naponta kijön egy, végigolvasni is lehetetlen kihívás naponta, nincs az a kávémennyiség, ami elég lenne rá. És igen, sok benne a szemét, és nem is mindig pontos - de szinte minden napra akadt azért nem is egy olyan cikk, ami nagyon színvonalas, és bizony újságíróként is sokat tanultam belőle.
Az újságvásárlási mániámnak az vetett véget, amikor rájöttem, hogy szinte minden cikk fenn van a neten is, sőt van appjuk is, amit úgy is tudok használni, hogy nem kell online lenni hozzá (amit a magyar lapok pl nem tudnak, tehát nem működik az a verzió, hogy a Balcsinál mondjuk a cukiban letöltöm a frissítést, és otthon lefekvés előtt az ágyban offline olvasgatok). Ma már ha választani kell, jobban bízok a Guerdian cikkeiben, mert ott több olyan témát boncolgatnak, ami nekem tetszik, és mélyebben is. Ennek ellenére a Daily Mail nem esett ki teljesen a kegyeimből. Amikor a férjem hazatér Angliából, mindig hoz egy szombati lapot. Azért szombatit, mert ahhoz adnak TV műsort is, ami nincs fenn online, viszont nagyon jó. És itt szoktam tájékozódni arról is, mi az, amit meg kéne néznem.

2. BBC
Na, ez fáj. Ez tényleg kemény. Tavaly ilyenkor elég komoly erőfeszítéseket tettünk arra nézve, hogy az angol TV adásokról ne kelljen lemondanunk, de úgy néz ki, hogy a hivatalos út teljesen befuccsolt. Már amikor bekötötték, akkor kiderült, hogy BBC nincs. Már nem sugároznak Európa felé és kész. Pedig azon sok kedvencünk volt. De akkor még volt pár olyan csatorna, amit azért a parabola antennánk tudtunk fogni, és néztük is - mert azért az még mindig jobb volt, mint a magyar TV, ami már évek óta nem tud lekötni. De közben a meglévő csatornák nagy része átment zsizsikes szellemképesbe, rejtélyes okból. Vagy elállítódott a parabola, vagy tovább szűkítették az európai kínálatot. De közben változtak a mi felhasználói szokásaink is - és ma már vagy DVD-t nézünk, vagy online adókat. Egyre ritkábbak a családi filmnézések, mostanában inkább kijelölt idő van, amikor mindenki azt nézi, ami őt érdekli. Én sorozatokat, a lányok meg youtubereket. Sokat gondolkodtam azon, hogy ez vajon baj-e, de aztán arra jutottam, hogy valójában nekem kínzás lenne az új smink és körömfestési trendeket néznem a csajokkal együtt, őket meg nem akarnám pl. Dexterrel sokkolni. Persze azért vannak megunhatatlan családi kedvencek: a Britain's Got a Talent, X-faktor. Ezeket azért követjük így távolból is.

3. Gyerekújságok
Nem véletlen, hogy apa mindig óriási rakás újsággal érkezik meg Albionból. Egyszerűen nekem Magyarországon még nem sikerült olyan gyerekújságot venni, amit iciripicirit is megközelítené a kintiek minőségét. Pedig jó párat vettem - és igen, tudom, annak idején a lányaim halál boldogok voltak a Hercegnős újságokkal is, amiket annyira imádtak, hogy azóta is bőrkötésben őrizzük őket. Szóval egykoron még jó volt az is - de valahogy azóta vagy belekóstoltunk a jóba és emelkedtek az igényeink, vagy egyszerűen fiúgyerek számára nincs ilyen magyar nyelvű csoda a Disney univerzumban.
Őszintén szólva én inkább úgy látom, hogy egyetlen BBC által kiadott lap sem vetekedhet azzal, amit Magyarországon nyomnak ki. Azokat a gyerek végi se nézi - az angolt meg napokig hajtogatja, színezi, vágja. Persze a csajoknak is megvannak a kedvenc lapjai (Girl Talk, mert abban van az összes menőség mostanság) én meg rákattantam a Writers magazinra. Valahogy jó művtöris lapot nem sikerült kinn vennem - a történelmiek meg itthon is kaphatóak, azokat kár kintről hozni.

4. Angol finomságok
Gravy por és Golden Syrup folyamatosan kell és kész. Na, nem mintha nagy gravy rajongók lennénk - félévente egyszer kíván meg ilyesmit a férjem, és csakis ő. Mégis sok gravy por fogy nálunk, mert kinn azt tancásolták, hogy ezt tegyük Borsi kenyerébe, hogy finomabb íze legyen, és úgy tűnik, hogy ez valóban jobb bármi más fűszernél. Mivel nálunk kétnaponta biztos van kenyérsütés, ez azért nagy tételben fogy.
Bende pedig a Golden Syrupot kedveli reggelenként a zabkásájára (amit amúgy szintén kintről szoktunk hozni), az is a bevásárlólista élén áll. (De ezt nehezebb hozni, mert ugye folyadék - ami kézipoggyászba nem fér) Tudom, ezeket itthon is lehet kapni - de speckó boltba kell menni érte, és nagyon drága - kinn meg filléres és átlagos cucc, pont úgy, ahogy a mentolos csoki is, amit Borsi szeret, és amiből azért mindig kell lennie itthon.

5. Az amazon bácsi
Na igen, ez gyakran fakaszt (virtuális) könnyekre. Hogy azért az milyen királyság, hogy bármi beveszi magát a lüke kis fejembe, azt "amazon bácsi" (ahogy a fiam nevezte) napokon belül lerakta az ajtóm elé. Könyv, DVD, játék, krém, sportszer, kézműves cucc. És olcsón! Nem kellett boltokat járni, nézelődni, keresgélni, gondolkodni, hol is lehet vajon. Egy kattintás, és megoldódott minden gondom, az átlátszó lufitól, a fémet is befogó foszforeszkáló festékig. Most azt se tudom, merre induljak, ha ilyen extra kívánságom van. És nem - sajnos Magyarországon a gugli se mindig barátom. :-(
 
6. Angol reggeli 
Röstellem, de időről időre megesik, hogy reggeli nélkül kell elrohannom itthonról, és csak a városban kell burkolnom valamit. Ilyenkor mindig bajban vagyok, hová üljek be. Persze vannak a multiláncos kávézók, ahol van szendvics, vagy süti a kávé mellé - de ezek engem nem lakatnak jól igazán. Bezzeg a bacon, a rántotta, sült gomba, sült paradicsom, bab kombó az eltelít vacsoráig. És ne tagadjuk finom is. Tudom, vannak Budapesten olyan helyek, ahol elérhető ez a csoda is - de marha drágán. Nem feltétlen akarok 3-4 ezer forintot kifizetni egy egyszerű kis reggeliért. Pláne mikor tudom, hogy a BHS tetején lévő kis boltban 3 fontért (1200 Ft) degeszre ettem magam, és utána azért mégiscsak jobban folytatódott a nap. És még Spanyolországban is találtunk egy jó angol reggelizőt, megfizethető áron. Csak valahogy itt nincs még meg.


7. National Trust
Erről sokszor írtam már, micsoda, és miért szerettük. Hiányzik. Főleg azért, mert az egyszeri nagy kiadás után ingyen volt. Budapesten programot szervezni három gyerekkel kész anyagi csőd, és szinte mindegy hová megyünk, mindig tömeg van. Nekem nagyon bejöttek ezek az őszillatú angol kirándulások, kis kultúrával, kis gyerekprogrammal fűszerezve. Ráadásul valahogy Budapesten (Magyarországon) még mindig nem találtuk meg a ritmusát a programszervezésnek. Persze nyilván mert itt többet dolgozunk, és mert hétvégére a gyerekeknek is van leckéjük, tehát sokkal szűkebb időintervalummal gazdálkodunk, és nyilván nem tudunk minden hétvégén kisebb vagyont költeni arra, hogy egy jót mulasson együtt a család. Most persze, hogy nyár van azért igyekszünk pótolni - de bizony időről időre savanyú arccal számolgatom, hogy mennyibe került a kis kiruccanásunk.Ráadásul valahogy a magyar múzeumok még mindig nem igazán gyerekbarátok. Tény, hogy fejlődnek - de még mindig van hová, ezt nagyon érzem.

4 Responses so far.

  1. Andi says:

    Kedves Marcsi! Nem is értem, hogy miért nem csomagoltok újra? :) Nekem, ahogy olvasom a blog ritkán megjelenő bejegyzéseit, csakis a vágyakozás érződik át. Vágyakozás Angliába. :) Andi

  2. Ritkán írok, mert a magyar helyzetet mindenki ismeri. A vágyakozás pedig örökké meg fog maradni, mint mindenkiben, aki két helyen is otthon van. Annak már soha nem lesz elég egyetlen ország. És nem azért, mert Magyarországon szar, hanem mert sok jó hely van a világon. Sokan írnak erről - angolok, akik Párizsban élnek, Ausztrálok Vietnámban... a kétlaki élet szívet tépő dolog. :-) De röhögni fogsz, mostanában leginkább Spanyolországba vágyom. Valahogy ez a 40 fok állandóan azt juttatja eszembe, milyen jó is volt ott nekünk. :-)

  3. Unknown says:

    Szia!
    Mi szinten 3 gyerekkel jövő év elején fogunk hazaköltözni, amire már nagyon vagyunk, de sokszor teljes kétségek között vagyok, mert fiatalon jöttünk ki férjemmel Angliába, és akkor még nem volt, most már nincs semmi fogalmam arról, hogy hol mit kell intézni, de a vásárlással is így leszek szerintem.
    A hiánylistáddal már most együtt érzek, porridge-ot tonna szám fogok felvásárolni költözés előtt, és még pár dolgot szerintem :)
    Nem volt olyan érzésetek, hogy hazaköltözve kezdetben kívülállónak éreztétek magatokat? Én ettől is tartok...

  4. Mi jól érezzük magunkat itthon. :-) Nem éreztem, hogy kívülálló lennék. :-)

Leave a Reply