Három gyerekkel irány Magyarország!

Hát itt tartunk. A férjem szólt rám, hogy leszek szíves megírni, hogy a gyerekek milyen jó kis bizonyítványt kaptak, és ne csak azért rinyáljak a Facebookon, hogy a köritanár rendszeresen lehúzza Borsi dolgozatait egy jeggyel, csak azért, mert elfelejti ráírni a nevét, és hogy az angoltanár négyest akar neki adni. Mert igenis büszkélkedni kell azzal, ami jó, és nem csak panaszkodni. Tehát most jön a (kissé nyálas) dicsekvés. Át lehet ugrani, ha valakit irritál.

A helyzet az, hogy amint felmerült ez a "visszaköltöznénk Magyarországra" téma, mindenki azonnal a gyerekeink miatt kezdett aggódni, amit nem is nagyon értettem már akkor sem, mert ha eddig két ország oktatási rendszerében elég szépen helyt álltak, méghozzá anélkül, hogy (legalábbis kezdetben) a nyelvet ismernék, akkor ezzel a fránya magyarral is megbirkóznak majd, gondoltam én naivan, és amúgy a gyerekeim is így gondoltak erre. Mert hát nekik aztán tényleg van összehasonlítási alapjuk és tudják, hogy azért az nagy könnyebbség, ha az ember érti a nyelvet, amin felteszi a kérdést a tanár. Más kérdés, hogy kis rutinnal ezt egy másik nyelven is elég szépen abszolválni lehet.
De a huhogók persze mondogatták, hogy az angol oktatás szar, hozzászoktak a játékhoz, és bezzeg a magyar, hát az szemét, aljas, kiszipolyozó rendszer, amiben majd megtörnek az én szabadsághoz szokott gyerekeim. De én ettől se féltem, egyrészt mert nem minden magyar tanár emberevő szörny, szerintem, másrészt meg hát azért már nem kicsik. Nem törékeny lelkű apróságok, és ahogy Vekerdy is mondja, ha a gyereket otthon (magánsuliban stb) szeretik és bíztatják, akkor nem puhány lesz, hanem éppen ellenkezőleg, megerősödik a világ későbbi kihívásaival szemben. Tehát éppen azok a gyerekek törnek meg, akiket már ovis korukban belöknek a teljesítménykényszerbe.
Az első év tapasztalatai alapján el kell mondanom: Vekerdynek igaza van, és amúgy nyilván szerencsénk is volt, mert a suli jó, a tanárok rendesek, az osztályközösség is szuper, szóval nem nagyon volt okunk panaszra.
Persze ettől még némi kellemetlenség nyilván akadt, de amúgy ennyi még a liberális angol suliban is előfordul, ahol én spec agybajt tudok kapni attól, hogy teljesen rá vannak fókuszálva a hiányzások kérdésére, és ha tehetnék, karhatalommal vinnék suliba a lázas gyerekeket is.
Itt is akadt pár tanár, akinek megvolt a maga agybaja, például ez a környezet tanár, aki egyszerűen nem tudott nagyvonalúan legyinteni azon, hogy Borsi egyszerűen mindig elfelejti ráírni a nevét a dogákra, és emiatt mindig levont az eredményeiből egy jegyet, de az is megtörtént, hogy a négyes dogát összegyűrte és egy egyest írt be emiatt a naplóba. Az én igazságérzetem ugyan erőteljesen háborgott, de mindkét lányom biztosított róla, hogy az illető tanár amúgy zseniális, édes, kedves ember, és kértek, ne szóljak bele. Hát nem tettem. És mivel év végén Borsi mégis négyest kapott, hát valószínű, hogy azért a tanár is csak inkább nevelni akart ezekkel a jegyekkel (amúgy nem jött be neki, mert Borsi nem tanulta meg a leckét) de azért tudta, hogy milyen tudása van a gyereknek.
Hasonló erőfitogtatást vitt végbe az angoltanár is, aki egész évben egyesekkel bombázta Borsit, és végül közölte, hogy négyest fog neki adni, amin én szintén felháborodtam, mert ha valamit tud ez a gyerek, akkor az az angol, és ez vitán felül van. Hibátlan a nyelvtanja, a szókincse, az akcentusa, és ha lehetne, akkor simán lerakná a felsőfokút. De nem lehet, mert nincs 14. Végül ehhez a tanárhoz se mentem be - mert ha ő ezt angoltanár létére nem veszi észre, akkor téphetem én a számat. De úgy tűnik a tanárnő is belátta ezt, és végül ötöst adott a gyereknek, amit tegyünk hozzá meg is érdemelt a tudása alapján.
Borsi év végi átlaga végül 4.68 lett, amit egyetlen hármas csúfít, de emiatt nem is lázongok, mert ez a nyelvtan. Egyszerűen a magyar helyesírás nem megy neki. Nagyon sokat javult év eleje óta, de azért mivel ő még ezelőtt soha nem járt magyar suliba, ezért érthető módon bizonytalanabb ezen a téren.
Bíbor bizonyítványa pedig 4.74 lett, és csak a reáltárgyak rontják le kicsit. A matek és kémia négyes, és a fizika hármas. Utóbbi lehetett volna jobb is, de az elmúlt egy hónapban hiába kelt fel minden nap 6-kor, hogy újra és újra felkészüljön a fizika felelésre, a tanár nem szólította fel, hogy javíthasson. Az utolsó órán pedig mondta a gyereknek, miért nem ragaszkodott hozzá, hogy felelni akar. Bosszant egy picit - de az érdekérvényesítést is meg kell tanulni, egy hármas pedig nem a világ vége. Megjegyzem - a reál tárgyak nekem se voltak soha jó barátaim, és én is szereztem általános iskolásként ehhez hasonló jegyeket az ilyen tárgyakból, pedig én végig a magyar suliba jártam.
Szóval a tanulság számomra, és azt gondolom más hazatérők számára is, hogy nem kell betojni, mert lehet, hogy úgy tűnik, hogy az angol suliban csak játszanak egész nap, de voltaképp ott is komoly tanulás folyik, és az ott tanuló gyerek nem lesz hülyébb és egyáltalán nem lesz lemaradva, ha visszakerül a magyar iskolapadba.
A héten amúgy én vizsgázott festménybecsüs lettem, méghozzá jeles eredménnyel. Konkrétan a hat tagú vizsgabizottság megtapsolta a feleletem a 19. századi történeti festészet témaköréből, ami azért ha jól belegondolok kicsit cikis is, de azért elmesélem, mert mégiscsak büszke vagyok rá, és azért erőteljesen fényezi az egómat.
És az még inkább örömmel tölt el, hogy az egész csoport minden egyes tagja ötös lett! És ez nem azt jelenti, hogy milyen potya vizsga volt ez (durva volt, komolyan!) hanem azt, hogy nagyon összetartó csapat vagyunk és az elmúlt hónapban minden egyes héten összejártunk (volt, hogy kétszer is) és együtt tanultuk a tételeket. Aki nem akart jönni, azt rábeszéltük, aki lemaradt, azt húztuk, és persze ott volt a mázli is, mindenki jó tételt húzott. Amúgy a BÁV-osok szerint még nem volt olyan csapat, ahol mindenki ötöst kapott volna, így ezen felbuzdulva felvetettük, hogy esetleg tarthatnának nekünk egy folytatást is, amolyan "mesterkurzust", amire aztán pláne nem volt még példa, de mi ilyen lelkes kis csapat vagyunk.
Én amúgy élveztem a tanulást, és teljesen fellelkesített, hogy végre még az évszámok is belemennek a fejembe, amelyek korábban soha, és mindenféle összefüggéseket is látok, amiket korábban nem. Mondjuk amikor vizsga után hazajöttem, ledőltem a díványra aludni, és láttam, hogy egyenletek és képletek vibrálnak a szemem előtt, és éreztem, hogy most igen, elértem a tudás csúcsát, és ha ennél több tudás már nem kerülhet a fejembe, az inkább a négy órai alvásnak, és a vizsga utáni pezsgős vacsorának volt köszönhető, ami enyhén szólva is megborította a józan ítélőképességem, mindenesetre megértettem Csáth Gézát is, csak neki ópium kellett ahhoz, amire nálam a sima kiderültség is képes volt.
És nagy terveim vannak. És tele vagyok energiával. Mégiscsak megtapsolt az a vizsgabizottság, és bár más is ötös lett, taps csak nekem volt. Ez azért jó érzés. Akkor is, ha a gyerekem szerint ez cikis. És ha a férjem szerint nem kellene megírnom a vizsgáztató tanárnak, hogy a Madarász kép évszámát mégiscsak én tudtam jól a vizsgán, nem pedig ő, hiába javított ki. Mert hát az ötösnél jobb jegyet úgyse fogok már kapni.

Megkapták a lányok a félévi bizonyítványokat, és be kell vallanom (szerényen): elégedett vagyok. Ahhoz képest, hogy milyen zizi félévünk volt, és hogy egy teljesen új terepen, új nyelven kellett helyt állniuk, csodás jegyeket hoztak haza. Az meg külön hab a tortán, hogy a tanári kar nálam emberségből jelesre vizsgázott.

Persze az elmúlt hetek nagyjából arról szóltak, hogy mindenből dolgozatot kellett írni, meg témazárót, meg volt felelés és persze rettentő sok stressz amiatt, hogy vajon megkapják-e a jobb jegyet. Igen, ez a stressz része nem tetszik, ettől azért Angliában elszoktunk. Ott ha tudták is a gyerekek, hogy doga lesz, nekünk szülőknek ezzel soha nem kellett foglalkoznunk, de még nekik se kellett otthon éjszakába nyúlóan magolni, igaz, ott tankönyvük se volt, szóval elővenni se lehetett volna mit.
Most azért jóval inkább éreztük mi, szülők is a nyomást, a gyerekek meg pláne. Nem mondom, hogy gyomorgörcs és hisztéria volt, de nyilván nem véletlen, hogy az eddig makkegészséges gyerekek most kezdtek el köhögni és betegeskedni. Bár Bíborka lányom még így is képes volt olyan bizit hazahozni, amiben az fertelmeskedett, hogy nulla órát hiányzott egész évben. (Ami miatt ki is röhögte mindenki, mert erre azért itthon nem büszke senki - ellentétben ugyebár Angliával, ahol az ilyen jelenlétért a suli igazgatója egy ötfontost nyomott a színpadra kiszólított példaértékű jelenlétet bemutató gyerekek kezébe. Na, ezt tényleg fájt azért Bíbornak egy kicsit, hogy ezt itt nem értékelte senki.)
A bizonyítványa miatt viszont nem kellett sajnálkoznia: csak négyes-ötösök vannak benne, kicsit több ötös, mint négyes. Én azt gondolom, ezzel akkor is elégedett lennék, ha nem külföldön tanult volna az elmúlt években, de így, hogy azért mégiscsak be kellett szoknia egy teljesen új rendszerbe, tananyagba, ez meg különösen szép eredmény. Nem mondom, hogy nem tudok rámutatni olyan tárgyakra, amiből jobb eredmény kérnék tőle az év végére, de ha csak ezt ismétli meg, akkor se fogok a kardomba dőlni. Hozzátéve, hogy azért mellette zongorázik, spanyolra is jár és még sportol is, tehát jópár különórája is van délutánonként, ráadásul úgy, hogy szülői segítséget most nagyon keveset kapott, mert mindkét felmenője vagy dolgozott, vagy mindenféle műtétekből lábadozott. Szóval ezt most nem mi préseltük ki belőle, hanem magától érte el.
Én ugyan többször véltem úgy, hogy az ideálisnál többet lóg a mobilján tanulás helyett - de azt hiszem ezt el kell már fogadnom, 13 éves lett, nem tilthatom el tőle. Hozzáteszem, a közösségi oldalakon még mindig nincs fenn, bár én többször felajánlottam neki, hogy mehet, ha akar, és az osztálytársak is győzködik, de benne valamiért komoly ellenérzés van, így hát a mobilján inkább youtube klipeket néz, körömfestő tutoriálokat (igen, ez az új kattanása) és valami akadálypályán rohanósat szokott játszani. Neki ez pihenés - és legyünk őszinték, egy fárasztó nap után néha nekem is öröm leülni a tablettel a kezemben és Candy Crush Sagázni, szóval képmutató dolog lenne tőle eltiltani a képernyőzést.
Borsikám bizonyítványától kicsit jobban féltem, mert ő még nem járt magyar suliba korábban soha. Tehát az egész tanulási metódus idegen volt számára, és neki a magyar olvasás is nehezebben ment. Ő egy picivel több segítséget kért és kapott tőlünk, ami azért nagyjából annyiban merült ki, hogy felolvastam neki a töri tankönyv odaillő fejezeteit, vagy párszor a környezetet. Több gondja volt azzal is, hogy megjegyezze, mi a lecke (ugyebár ez Angliában nincs) vagy hogy miből kell tanulni, miket kell csinálni. Neki amúgy is nehezebben ment mindig, hogy megőrizze a cuccait (még Angliában is képes volt arra, hogy elvitte a kabátját, a sálat sapkát és a tornacuccot, majd hazajött mindezek nélkül...) Szóval ő egy kicsit olyan szórakozott professzor típus, aki simán elindul suliba iskolatáska nélkül (jó, ez se volt Angliában) vagy éppen hazahozni felejti el a suliból. Többször hisztizett is azon, hogy neki a magyar suli nem megy, hogy ő ezt így nem szereti, és hogy milyen buta is. Én persze nem győztem nyugtatni, hogy nem a jegy számít (és szerintem tényleg nem) meg hogy adjon időt magának, de szerencsére ahogy megtalálta a barátnőket, úgy szerette meg a magyar sulit is egyre jobban, igaz, ettől még a félévi hajtós időszak kicsit megviselte lelkileg, de ennek azért inkább az ő maximalizmusa az oka, nem feltétlen a nagy nyomás, ami a suli felől rá nehezedett.
Azt is tudom, hogy a Borsi nem egyszerű eset a tanárok szempontjából sem, mert néha idegesítően "túl lelkes". De aztán lassan meglátták a suliban is, hogy ez a gyerek milyen okos és elkezdték értékelni is ezt. Angolórán például rendszeresen megkérik, hogy ő olvassa fel az olvasmányokat (mert milyen szép a kiejtése) és már a szódogák miatt se csesztetik. Történelemből meg kifejezetten a tanár kedvence lett, ami nem nagy csoda, egyrészt mert tényleg érdekli ez a tárgy és imádja, másrészt meg hát ugyebár ez angolul van, ami dupla siker. (A Tudor kor a kedvence) Szóval neki végül is minden hiszti ellenére majdnem színötös bizonyítványa lett, két dicsérettel (egy töriből, egy rajzból) és három négyessel. Kicsit rosszul esett neki, hogy angolból nem kapott dicséretet (én csak meglepődtem rajta) de végül is megbeszéltük, hogy különösebb erőfeszítést azért tényleg nem tett ebből a tárgyból, amit dicsérettel kellett volna honorálni.
De nem Borsi jó bizonyítványa az igazi meglepetés (mert ő mindenütt éltanuló), hanem az, hogy nyelvtanból semmiféle jegyet nem kapott, hanem csak egy "fm" jel volt a rublikában. Tehát ez alól a tárgy alól őt felmentették. Mert hát a helyesírás nehéz, különösen egy olyan gyereknek, aki ezt korábban nem tanulta. És legyünk őszinték, ez nem egyszerű dolog. Különösen, mert azért a magyar tollbamondásokban nem olyan mondatok vannak, hogy "az alma piros", hanem olyan kacifántosak, mint a Szabadság hídi, amiket azért otthon az ember amúgy nem szokott gyakorolni, ha nem muszáj. Persze nem tagadom, Borsi bicskája ennél egyszerűbb szavak leírásába is beletörik, főleg azok a fránya kettőzött mássalhangzók nem mennek neki (az itt-et még mindig leírja simán egy t-vel...), de sokat olvas, figyel, javul. Viszont azért erre a teljesítményre nyilván nem kaphatott volna ötöst, minden erőfeszítése ellenére sem, még akkor sem, ha az idei tananyag amúgy ment volna neki. (Ami amúgy elég genyó témakör, merthogy mi a fenének kell megtanulni azt, hogy egy mássalhangzó ajakhang vagy szájpadláshang, azt tényleg nem értem.) De a lényeg az, hogy bár a tananyagot tudta a gyerek nyelvtanból - a helyesírás erősen lerontotta volna a szép bizonyítványát, és azt gondolom el is rontotta volna a gyerek kedvét, így az osztályfőnök (aki egyben magyartanár is) úgy döntött, kapjon felmentést. És lőn. Mi erről előtte nem tudtunk, de bevallom, nagyon rendes, emberséges dolognak tartom ezt, amitől most azért elég nagyot nőtt a szememben a magyar oktatási rendszer is, mert ekkora rugalmasságot fel se mertem tételezni. De hát ez most azt bizonyítja nekem, hogy vannak azért jó pedagógusok, és hogy jó iskolát találtunk. Hogy emellett még jó mindkét gyereknél az osztályközösség is, és sok barátjuk van, az már tényleg csak hab a tortán és egyik sem akar most épp visszamenni Angliába.