#Post Title #Post Title #Post Title

Van aki egylaki, van aki kétlaki, és lehet ebből még több is...


Néha nehéz eldönteni, hogy hová is írjak, melyik blogomba - van az angol, meg a spanyol, meg a magyar. Annak idején, amikor indítottam őket, még olyan egyszerű volt - van, amikor itt vagyunk, máskor ott. De közben az életünk reménytelenül (vagy inkább úgy mondanám, csodálatosan izgalmasan) összegabalyodott, és most már több helyen is otthon vagyunk, és ez egyáltalán nem rossz. Bár tény: nem hagyományos. 

2010-ben még úgy tűnt, hogy választani kell hová is tartozik az ember. Angol élete van, vagy magyar. Angol identitása vagy magyar. De aztán teltek az évek, és kiderült, hogy az élet nem fekete és fehér, hanem vakítóan színes, és nincsenek éles határok.
Persze mindenki folyamatosan ugyanazt kérdezi: hol jobb az élet, most akkor itt maradunk-e örökre, és persze a lényeg: mikor megyünk vissza. Mert valahogy ezt mindenki biztosra veszi. Én meg csak mosolygok zavartan, mert hát mit tudom én, mit hoz a jövő. Itt vagyunk öten a szűk kis családunkban, és annyi minden történhet, ami meghatározza, hol is leszünk jövőre, vagy két év múlva, pláne öt. Hát mit tudtam én öt évvel ezelőtt, hogy idén házat veszünk Angliában, aztán mégis megtörtént.
És közben az is kiderült, nincs bajunk azzal a soklakisággal, sőt, élvezzük. És nem csak mi: a gyerekeink is. Annyian riogattak minket, hogy én extra árgus szemmel nézem, nincs-e bármi hátrányuk belőle. A tanulásban, a lelkükben, nem-e szoronganak, nincs-e bármiféle lelki sérülésük. De isten bizony, én semmit nem látok, csak azt, hogy profitáltak belőle. Nyitott, értelmes, talpra esett gyerekek lettek, akik ráadásul most már bátran ki merem mondani: mindenhol helyt állnak. Még itthon, ebben a sok szempontból merev magyar iskolarendszerben is jól tanulnak, sok barátjuk van, élvezik az itthoni életet. Nem mondogatják, hogy "bárcsak újra Angliában élnénk", de amikor kimentünk Halloweenezni Angliába, ott őrült örömmel vetették bele magukat a régi életükbe. Nincsenek rossz választások, ezt már ők is tudják. Mindenütt megtalálhatja az ember, mi a jó neki.
Őket elnézve, nekem is rá kellett jönnöm - bizony Anglia már az otthonom, és pontosan olyan ismerős, barátságos és kényelmes, mint amikor hazajövünk. Olyan érzés, mint hazamenni, belépni egy kényelmes, kitaposott cipőbe. Tudom, hol a kulcsmásoló, hol kapok extra vékonyhegyű filcet, hová menjek, vagy ha olcsón akarok reggelizni. Otthon vagyok. Ott is, itt is, sőt, még a Balatonnál is. És ez nem bizonytalanná vagy szorongóvá tesz: éppen ellenkezőleg.
Hát ezért is vettünk most kinn egy házat. Ami amúgy óriási döntés és izgalmas lépés volt, és már hónapok óta zajlik, mert brutális mennyiségű papírmunka kellett hozzá, meg ezerféle intéznivaló, és sokáig abban sem voltunk biztosak, hogy össze fog jönni, mert mindenki mást mondott, akit megkérdeztünk - de végül persze a legjobb megoldás az volt, hogy elmentünk hiteltanácsadóhoz, akitől amúgy nagyon féltem, mert hát biztos majd jön a gazdasági szak-angoljával, amit majd nem fogok kicsit sem érteni. De aztán nem így volt, egy állati kedves, értelmes pasi volt, akitől tényleg mindenre választ kaptunk, és kiderült, hogy bizony ez menni fog. Aztán házakat néztünk (főleg a férjem) és aztán kiválasztottunk egyet, amit csak álomháznak hívtunk, mert hatalmas kertje volt, de egy nagyon lelakott ingatlannal. Mégis beleszerettünk. Akkor még nem adtunk rá ajánlatot, mondván, hogy nézelődünk - és mire elhatároztuk, hogy az kell, addigra a tulaj elhatározta, hogy mégse adja el. Így lett végül egy másik ház a választottunk, ahol kisebb a kert (de még ez is elég nagy ám) de a ház meg teljesen rendben van, egy tisztasági festés kell és kész, de az is inkább a mi jóérzésünk kedvéért, nem azért, mert szükséges. Rendes fapadló van a házban, és csempe a fürdőszobában, és bár a ház maga pici (két szoba, plusz nappali) de a konyha viszont óriási! Már alig várják a lányok, hogy közösen süssünk-főzzünk benne, millió tortareceptet kinéztek már.
Igen, tudom - három gyerek egy szobában nem ideális, és kaptunk is érte sok kritikát az ismerősöktől - de pénzt egyik se adott a jó tanács mellé, mi pedig csak ekkorát tudtunk most kifizetni, és eléggé biztosak vagyunk benne, hogy a boldogság nem négyzetméterfüggő, és jobban járunk, ha most csak kicsit álmodunk, mintha tovább nyújtóznánk, mint ahogyan a takarónk ér. Az eléggé boldoggá tesz viszont, hogy mostantól a sajátunkat fizetjük majd, nem albérletet, ami mégiscsak jobban hangzik. És ahogy az angolok mondják, ez az első lépés az "ingatlan létrán".
Az egyébként egy külön posztot megérne, (amit nem fogok megírni) hogy mennyire más az angol ingatlanvásárlás, mint a magyar. Hogy az ügyvédet például nem is láttuk személyesen (!), és eleve két ügyvéd van (a vevőnek és az eladónak is egy) és hogy mennyiféle külön jelentést kaptunk (sok-sok extra pénzért) az ingatlan állapotáról, a környékbeli bányászati tevékenységekről (kötelező!) vagy hogy arra is biztosítást köttettek velünk, hogy ha esetleg kiderül, hogy régen egyházi telek volt ez a ház, és beperelne minket kompenzációért a szentszék, akkor annak összegét majd a biztosító állja, nekünk nem kell. (Viszont azt nem tudják megmondani, hogy erre mekkora esély van, de egyszeri 15 fontos költségért most jól bebiztosítottuk magunkat ez ellen.)
Persze a legrémesebb az idő volt - július 22-én tettünk vételi ajánlatot a házra, és csak ma kaptuk meg a kulcsokat. És nem miattunk, vagy az eladó miatt tartott ez ennyi ideig. A papírmunka kérem, az valami brutális volt. De végre vége. És mostantól a miénk ez a ház.
De ennek ellenére még itt vagyunk, Magyarországon. Többek között azért, mert még itt is kell vennünk egy házat,  (halmozzuk az élvezeteket) ha már azt eladjuk, amiben most vagyunk. És félek: ez kicsit sem lesz könnyebb és gyorsan project, mint az angol volt, bár a procedúra talán érthetőbb és ismerősebb. Mindenesetre van még dolgunk itt is. Meg hát persze még ott is. Ha már egyszer otthon vagyunk... :-)

6 Responses so far.

  1. Ditke says:

    Gratulálok az új házatokhoz! Ezek szerint kétlakivá váltatok? :-)
    Legyen sok örömötök benne! Üdv Spanyolországból!

    Ditke

  2. Vildi says:

    Gratulalok,jol megleptel,de ezt (is) imadom a blogodban.

  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
  5. Kata says:

    De jó újra olvasni rólatok! Szerintem nagyon jó döntést hoztatok. Szerintem nem minden gyerek nőtt fel külön szobában, mégis egészséges felnőttek lettek.

Leave a Reply