Három gyerekkel irány Magyarország!

Mondjuk gondolom minket ismerve ezen senki nem lepődik már meg. De most azért egy kicsit még magunkhoz képest is megnehezítettük a dolgunkat. Ez a lakáseladás amúgy megvisel egy kicsit lelkileg. Végül is mégiscsak húsz éve meg volt ez a kis kuckónk, ide születtek a gyerekeim, itt cseperedtek a lányok, és szerettem itt lakni, itt élni. A mai napig beleborzongok, amikor feljövök a Hősök terei metrómegállónál, és látom az angyalt és érzem, hogy én

Vége, fellélegezhetünk. Meg van az új lakásunk. Legalábbis az ajánlatot elfogadták, és megyünk nemsokára szerződni is. De azért az út, ami elvezetett idáig, egyáltalán nem volt sétagalopp. Aki ismer minket régebben tudja, hogy jó ideje szerettük volna eladni a lakásunkat, mert nincs lift, mert sötét, mert rossz beosztású és főleg mert kicsi ennyi embernek. Nem is négyzetméterben, inkább elrendezésileg. De nem lehetett, mert apámé volt a fele,