#Post Title #Post Title #Post Title

Kicsi Mukk


A szokásos múlt heti összefoglaló egészségügyi vészhelyzet miatt elmaradt. Pedig nem csak a kórház volt nagy történés, más dolgokról is érdemes megemlékezni.

A nagy ijedelem voltaképp vaklárma volt - bár az nagy rejtély, hogy mi okozta, mert nem derült ki. A képen az én drága Bende fiam látható, egy brutálisan megdagadt bal füllel. Reggel, amikor oviba vittem még teljesen normálisan nézett ki, de aztán már 10-kor már telefonált az óvónő, hogy piros a gyerek füle, mehet-e azért úszni. Én a telefonon keresztül nem láttam, hogy néz ki, mondtam, hogy ha nem fáj neki, akkor miért is ne. Merthogy Bende füle amúgy szokott bepirosodni, ezt már gyakran láttuk. Szóval mivel nem láttam, gondoltam csak szimplán piros, és mivel más jel nem volt, így ment úszni, és aztán aludni. Én meg mentem érte a torna után, ahogy szoktam, fél 5-re. Amikor is pedig jól megijedtem, mert ez a fül élőben brutális volt. Tudom, így képen se szép, de látni nagyon durva volt. Mintha valami manó lett volna a gyerek, de csak felemásan, szóval rohantunk az orvoshoz, aki addigra már nem rendelt, de telefonon azt mondta, hogy menjünk fel a fülészetre. Igaz, felnőtt fülészet, de egy tündéri nő rendel ilyenkor, a lányokat is annak idején mindig ő vizsgálta.
Hát a tündéri doki néni nagyon-nagyon elkomorodott, és közölte, hogy ez bizony orbánc és kórház. Forgatta a Bende fülét, nézett ide is, oda is - de végül abban maradtunk, hogy nézze meg a gyerekorvos is. Aki épp most rendel. De szigorúan az elkülönítőbe menjünk, mert az orbánc durva betegség, és fertőz is.
Na, míg várakoztunk,  persze én rágugliztam, és persze semmi jót nem olvastam az orbáncról. Ez ugyanis egy komoly betegség, több hét kórház, intravénás antibiotikum, régen meg halálos kór volt, magas lázzal. Mondjuk Kisbende nem volt se lázas, se betegnek nem tűnt - csak hát a füle. A doktorbácsi amikor megnézte, közölte, hogy kórház. Most. Még ruháért se menjünk haza, mert ez komoly betegség, nem lehet vele várni. Én felvetettem, hogy ez a gyerek nem lázas (ami ugyebár az orbánc egyik fő tünete) - mire ő közölte, hogy "még". És higgyem el, a láz bármelyik pillanatban elkezdődhet.
Szóval taxi, Heim Pál, várakozás. Mivel a gyerek nem vérzett, ájult, hányt - nyilván a nem sürgős csoportba kerültünk, amit meg is értettem amúgy, mert hoztak ott be törött kezű gyereket is, meg olyat is, aki épp levágta az ujját és dőlt belőle a vér. Ennek ellenére nem volt nagy forgalom, így kb egy óra várakozás után (miközben én amúgy már eléggé magamba zuhantam, Bende meg állatira unatkozott és azzal szórakoztatta magát, hogy az automata ajtót nyitogatta) egy gyerekorvos megvizsgálta Bendét, és közölte, hogy de szerinte ez nem orbánc. Azt ugyan nem tudja mi ez, mert csúnya, az tény, de nem orbánc. Valószínű csípés lesz az, vagy allergia. De csípésnyomot nem találtunk, allergiára meg nem volt ötletünk se - de hát zárjuk ki az orbáncot egy vérvétellel.
Megjegyzem drága Bende fiam egy pisszenés nélkül viselte a vérvételt, én haláli büszke voltam rá. Elmondtam neki, hogy jön a szúrás, és hogy fájni fog, de fontos, hogy ne mozduljon meg, ne rántsa el a kezét, és nem tette. A doktornéni megdicsért engem, hogy nem hazudtam azt a gyereknek, hogy "ugyan már, nem fog fájni", mert a legtöbb szülő ilyenkor ezzel hülyíti a gyereket. Bende pedig utólag elmondta nekem, hogy amikor megszúrták akart kijönni egy kis sírás, de ő összeszorította a fogát és nem eresztette ki. (Hát nem édes, most komolyan!!!!!)
Az eredmény másfél óra múlva lett meg, ami azt bizonyította, hogy nincs gyulladás a szervezetében, szóval 99%, hogy nem orbánc, és ezt még két újabb doki megerősítette. De hogy mi, azt nem tudták, így azt tanácsolták, hogy menjünk át a gyerekfülészetre, csak a biztonság kedvééért.
A gyerekfülész is úgy gondolta, hogy nem orbánc, de ő se tudta, hogy mi az, így azt javasolta, hogy maradjunk benn a kórházban a biztonság kedvééért. Akkorra már este 11 is elmúlt, én is hullafáradt voltam, Bende is rég túl volt az alvásidőn, éhesek is voltunk, szomjasok is, fáradtak is - így azt mondtam, hogy ezt talán inkább kihagynánk. A vérkép rendben volt, a gyerek nem lázas, nem nyűgös, látható, hogy semmi baja nincs és amúgy kocsival 10 perc a kórház. Ha bármi baj lesz, inkább visszajövünk. Így hazamentünk. Kapott Fenistil cseppet, Fenistil krémet - és vártunk. Másnap még piros volt a füle, de kicsit kevésbé dagadt, harmadnapra meg teljesen elmúlt az egész, olyan hirtelen, ahogyan jött.
Azt nem tudtuk meg, hogy mi okozta, azt sem mitől múlt el - szóval ez egy nagy rejtély. De a lényeg az, hogy a nagy ijedelem nagyon tudtunk örülni neki, hogy nincs baj. Más kérdés, hogy dolgozni nem tudtam a héten, mert rá vigyáztam, ráadásul az iskolai szünet is elkezdődött, és hogy Zsolt is pont ezen a héten kezdett az új munkahelyén - szóval minden teljesen rám hárult, de nem panaszkodom. Ez még mindig jobb verzió, mint az orbánc és a több hetes kórház.
Itthon aztán kínomban nagyot röhögtem azon, hogy ha egy angol kórházba megyek be ezzel, akkor nem valószínű, hogy hét orvos nézte volna meg a gyereket, még talán vért se vettek volna, hanem simán hazaküldenek. De bakker - az eredmény ugyanaz lett volna. (Tény, hogy nekem azért szülőként megnyugtatóbb, hogy tudom, mindent megtettek, amit lehet - de az is tény, hogy ugyanúgy nincs válasz arra, hogy mi történt, vagy mitől volt, mintha egy fillért se költött volna ránk az egészségügy.)
Tény, hogy ezek a nagy események egy kicsit elterelték a figyelmet nem csak a munkáról (hát igen...) de a nagyobbakról is. Pedig érdemes dokumentálni a tény, hogy Borsi végre kapott tankönyvet. Így október végén, két hónappal a tanévkezdés után, végre ezt is megértük. (Tadam!!!!) Mostantól lehet itthon is tanulni, nem csak a napköziben.
A másik ilyen nagy fegyvertény, hogy Bíbor indult a Bolyai matekversenyen. Mondjuk itt egy percre álljunk meg, mert aki ismeri őt, az tudja, hogy a matek nem a kedvenc tárgya, sőt. De a helyzet az, hogy ez csapatverseny volt, ahol hiányzott egy ember, ő meg azt mondta, hogy ha senki más nincs, akkor elmegy, feláldozza magát, de azt ne várják, hogy ő számoljon. Mire a többiek közölték, hogy azt nem is kell, csak legyen ott. Igen ám, de a verseny napjára a négyfős csapatból ketten megbetegedtek, így aztán neki mégiscsak helyt kellett állnia, és ez szerencsére sikerült is neki. Számolni ugyan továbbra sem szeret - de a logikai képességei nagyon jók, így végül tök büszkén jött haza, mert tök sok feladatnak kitalálta a logikai megoldási módját - a számolást meg megcsinálták közösen. (Hozzáteszem, van nekem egy matematikus húgom - aki egyben képzett jógaoktató is, és ellentétben a múltkori közlésemmel Magyarországon már teljesen hivatalosan tarthat órákat, és most csak azért tanul tovább, hogy a NEMZETKÖZI képesítése is meglegyen - szóval ő ha számolásra kerül a sor, bizony gyakran téved, de azt is el szokta mondani, hogy nem ez számít, hanem a logika és a problémamegoldó képesség - a többire meg ott a számológép. Szóval Bíbor még akár matematikus is lehet, ki tudja mit hoz a sors.)
Ezt amúgy azért is leírom, mert egy különösen "kedves" blogolvasó is megtalált a héten, aki közölte, hogy ugye tudom, hogy jól kicseszek a gyerekeimmel, ezzel a sok költözéssel, például most biztosan bukdácsolnak matekból. Szerintem meg olyan szánalmas, hogy időről-időre felmerül az az emberekben, hogy micsoda őrült rossz az én gyerekeimnek (nyilván minden kritikus maga is sokgyerekes apa és anya, akik komoly pedagógiai ismeretekkel rendelkeznek a sokat költöző gyerekek ügyében). Szóval az ilyen rettentően aggódó gyámügyes vérű kritikusoknak üzenném, hogy nem, a gyerekeim egyáltalán nem bukdácsolnak - mert hogy annyira nem más ám más országok tanrendje. És bizony, másutt is van matek oktatás, szóval nem a dzsungelből hoztam őket haza, ahol egyedül a zsiráfborotválás volt a tananyag része. Tanultak matekot, tanultak történelmet, tanultak környezetismeretet, sőt, Bíbor a gimiben már kémiát és fizikát is - ezért ezek például itthon neki most, amikor hetedikben ezt a magyar gyerekek elkezdik nagyrészt ismétlés.És még ehhez jön a nyelvtudás is, ami természetesen említésre se méltó.
Mondjuk az már a gyerekeim eszét és szorgalmát dicséri, hogy nagyjából csak ötöseik vannak, pár négyessel. És igen, ezekért az eredményekért sokat tanulnak - de azért azt tényleg nem mondhatom, hogy megszakadnának. Legalábbis én ezt nem látom. Igen, az nem tetszik nekem, mint szülőnek, hogy hétvégére is van lecke, amikor mi kirándulni mennénk, és hogy most az őszi szünetre is kaptak házifeladatot. És igen, hallok a gyerekektől olyat is, hogy egyik vagy másik tanár nem szereti őket - de olyat is, hogy van amelyiket meg imádják és ez kölcsönös.(Angliában nem emlékszem arra, hogy lett volna olyan tanár, akit nem kedvelnek, vagy akiről azt mondták volna, hogy nem szereti őket. De ezen azért különösebben nem vagyok se felháborodva, se meglepve - csak mint tényt írom le.)
Amúgy nekem most épp honvágyam van Anglia felé, de főleg azért, mert esténként sok angol tévét nézek és főleg műkincses műsorokat, és még mindig megdöbbenek azon, hogy milyen hihetetlen kulturális gazdagság van ott, és mennyi gyönyörű tárgy. Ráadásul ilyenkor mindig bemutatnak 1-2 kisebb kastélyt, múzeumot is, és bakker, ezek mind annyival épebbek, eredetibbek, szebbek, mint ami nekünk itt, Magyarországon van, ebben a vérzivataros, sokat szenvedett, pusztított országban. (Ami ugyebár megint forrong, így aztán egyre többször felmerül a férjemben, hogy jobb lenne mégis visszaköltözni, amit viszont én nem szeretnék minden honvágy ellenére, de a logikus érveknek azért meg kell magam adni. Szóval előfordulhat, hogy egyszerűen végül ez lesz a legjobb megoldás ha családilag nézzük a helyzetet. Ami viszont szerintem tök szomorú, mert ha újra elmegyünk, akkor az már valószínűleg végleges döntés lesz, nem "kalandozás" meg "utazgatás".) Az viszont semmiképp nem jó jel, hogy ezen már most kezdünk gondolkodni - általában csak tavasszal jön ránk a költözhetnék.

3 Responses so far.

  1. Ditke says:

    Vicces, először ugye a fotót láttam, mondom jó nagy szúnyogok vannak arrafelé :-)
    Aztán ahogy olvastam csak lestem: innen tuti hazaküldtem volna a sürgősségiről... de hát mindig mondom, hogy a magyar eü-nek nincs párja :-)
    Amúgy szerintem valami csípés lehetett, még ha a konkrét hely nem is látszott ahol megcsípte valami. A fül, a szem környéke, a száj azok a helyek amik baromira be tudnak dagadni ezért ijesztően néznek ki, de szerencsére azért látom,már meg is oldódott. :-)

  2. Ha gyerekorvos látott volna minket először, valószínűleg itt is hazaküldenek. De mi - pechünkre - felnőtt fülészhez kerültünk, aki a tünetekből orbáncra gyanakodott. Utána ez már minden leletünkben, beutalónkban benne volt - és hiába mondták a gyerekorvosok fejüket csóválva, hogy hát gyereknél ez nem igazán jellemző baj, kötve volt a kezük a felnőtt orvos diagnózisa által, amit ezért ki kellett vizsgálni és zárni. Ami furcsa amúgy, hogy Bende füle egyébként nagyon gyakran bepirosodik (bár dagadni nem szokott) szóval ez nála egy érzékeny terület. Remélem azért ez a látvány nem tér vissza. Valójában vissza kellene menni a fülészdokihoz és elmondani neki, hogy ha ilyet lát, az nem orbánc (merthogy ugyebár most ő azt gondolja, hogy jól diagnosztizált) de bevallom, nincs kedvem egy egészséges gyerekkel egy órát várni a váróban, a betegek között, csak hogy egy a doktornő ilyet is lásson. (Aki egyébként tényleg egy tünemény!!!!)

  3. Itt lathato hogy mennyire rosszul allunk erto olvas szintjen. Hiszen tobb cikkben is olvashato, hogy jol tanulnak a gyerekek. Nekik nem szuper iskolara vagy csodapalotara van szukseguk, hanem egy szereto csaladra, odafigyelessel, megertessel, ami nalatok lathato, olvashato es ha ez megvan akkor tokmindegy hany iskolaban tanul, vagy hany helyen el. ( A tudalekoskodoknak pedig szivesen megneznem a gyereknevelesi modszereit, mert biztosan mindent tokeletesen csinalnak!) Nekem szimpatikus a csaladi eletetek, a kritikusokkal pedig nem kell foglalkozni, mert csak irigysegbol, es tudatlansagbol irogatnak marhasagokat! :-)

Leave a Reply