Három gyerekkel irány Magyarország!

No hát megvolt a műtét én meg elkezdtem a maratoni sorozatnézést. Nem is nagyon lehet kibírni ép ésszel anélkül, hogy az ember egész nap csak az ágyban fekszik.

Tudom, írtam, hogy lesz műtét, aztán meg jól eltűntem - de bevallom, ez az altatás most rosszabb volt, mint az előző. Emlékszem, hogy az augusztusi műtét után azt mondták, keljek fel és sétáljak - és bár én nem hittem, hogy a frissen műtött lábammal ez lehetséges lesz, de megpróbáltam és sikerült. Nem is fájt, annyira nem, hogy ki se kellett váltanom a fájdalomcsillapítót.
Na, hát fájni most se fájt - viszont nem nagyon bírtam felébredni. Újra és újra visszaaludtam, és amikor felkeltem járkálni, akkor rettenetesen szédültem és hányingerem volt. Aztán visszafeküdtem és visszaaludtam. Negyedóra múlva újra, és újra nem ment. A harmadik próbálkozás után már olyan rosszul voltam, hogy a nővér azt tanácsolta, ne álljak ellen az ingernek, hányjak nyugodtan, és jobb lesz. És láss csodát - igaza volt. Utána elmúlt a szédülés, és minden rendben lett.
Azóta fekszem itthon, és sorozatozok. Előfizettem a bahu.tv-re, ahol 200 sorozatot lehet nyomon követni, én kiválasztottam kb 30-t, és elkezdtem nézegetni. Amúgy is nagy sorozatrajongó vagyok, ez így maga a mennyország. Pláne, hogy időm tenger, dolgom semmi. (Valaki, aki külföldön él, lecsekkolhatná nekem, hogy van-e rajta geográfiai korlát. Tehát, hogy külföldről is lehet-e nézni. Csak regisztrálni kell - utána már lehet is nézni, csak aztán az első film után 10 percet kell várni a következőre, utána 20-t, stb. És végül is két hétre 500 Ft meg nem sok, amit kér a korlátlan felhasználásért. Szóval elég jó ki oldal. Majd írok a kedvenc új sorozataimról is, csak most még heves nézésben vagyok.)
Amúgy jól vagyok és kicsit már sétáltam az utcán is, de azért úgy döntöttem, hogy a varratok szedéséig azért nem veszek részt a háztartásban és a gyerekezésben - ami rettenetesen nehéz. Úgy meg különösen, hogy közben azért itt vagyok a lakásban, nézem, hogy a férjem a két munkája mellett próbál főzni, mosni, gyerekezni, esti mesélni. Rémes!!!! Nem azért, mintha rosszul csinálná, hanem mert állandóan bennem a vágy, hogy kipattanjak és segítsek neki.
Na, azért ez a pattanás ez még nem megy igazán. A járás nem fáj, de azért fekvés közben húzódnak a varratok. A felkelés, lefekvés procedúrája se egyszerű. Ráadásul a mosakodás, a hajmosás teljes rémálom. Igaz, azért most, hogy hűvös, esős az idő, egy kicsit kellemesebb, mint múltkor, az augusztusi kánikulában volt. De azért nagyon buta dolog lenne hősködni és belevetni magam a házimunkába, az "úgyis itthon vagyok" felkiáltással. Mindenféle csúf mellékhatása lehet annak, ha most nem pihenek, így hát erőltetem.
Megvallom, azért egy nagy kő esett le a vállamról, most, hogy ezen is túl vagyok. Végül is már hónapok óta terveztem. Részemről le is mondtam minden munkát az eljövendő pár hétre. Egyszerűen egy frissen műtött lábbal nem kényelmes ülni, hamar elfáradok, kifulladok és bevallom, nem is akarok most leadási határidőkkel stresszelődni. (Persze milyen az internet-nomádok sorsa - a férjem is próbálta lazára venni ezt a hetet, de richtig mostanra zsúfolódott be neki egy csomó hirtelen SOS meló.)
Amúgy most ugye még jön hat hétnyi fáslizás, és utána jópár hónapnyi gumiharisnya - de úgy tervezem, hogy karácsonyra már teljesen egészséges lesz mindkét lábam. :-) Persze korábban is sportolhatok, meg kirándulhatok, ez csak a végleges javulást jelenti. De persze ez attól is függ, hogy hol fogunk élni. Magyarországon az állandó frontok miatt az érrendszer jobban megviselődik - Anglia ilyen szempontból ideálisabb hely lenne. (Spanyolország meg rémes választás, nekem mondhatja bárki, hogy az a világ legegészségesebb helye minden felmérés szerint. A levegő, a tenger az tényleg verhetetlen - de azért a 40-50 fokos hőség azért "az én koromban" már durva.)
Mert persze újra felmerült, a most hogyan is tovább kérdés - de arra kellett rájönnöm, hogy ez most már fel se nagyon zaklat. Ha költözni kell, akkor veszem elő a dobozokat és kész. Nem fogom bánni, mert soha nem kellett eddig sem megbánnom. És igen, ez a Magyarországi év is hasznos és jó volt. A gyerekeknek is. És ha nem költözünk, akkor én annak is örülni fogok. Pláne mert úgy érzem, hogy még mindig egy csomó emberrel nem találkoztam, akivel akartam, egy csomó helyen nem voltam, csomó dolgot nem csináltam meg, amit terveztem. És ha ehhez hozzáveszem, hogy már csak négy hét és jön a nyári szünet... ajjajj.
A gyerekek meg mindig szeretik az állandóságot, különösen ugyebár Bíbor, akinél abszolute bejön a papírforma, miszerint 12 éves kor fölött már fontosabb a kortárskapcsolat, mint a család, és aki azért felvetette, hogy mi mehetünk, ahová akarunk, de ő maradna még egy évet, míg itt befejezi a sulit. Szóval ez is egy ok, amiért még nincs minden eldöntve. De hát ahol öt ember van, ott már nehéz mindenkinek az igényeit kielégíteni.
Mindenesetre azt már tudom, hogy hétfőn varratszedés, és utána már a művtöri vizsgára való készülésre akarok fókuszálni, és attól tartok, emellett, meg a munka mellett (és a család mellett) sok másra már nem lesz időm. A vizsga után meg kezdődik a vakáció a gyerekeknek, ami csodás és mind alig várjuk (én is) de azért nincs illúzióm, ez azért nekem nem pihenés lesz. Soha nem az igazán. Vagy hát nem csak az, nem csak úgy. Na, hát érti ezt minden anyuka szerintem.
Meg hát nyárra is sok a tervünk most, intéznivalók, szerveznivalók - és ezektől eredményétől függ, hogy akkor merre tovább. Minden kérdéses, minden képlékeny. Érvek, ellenérvek, vágyak, remények.
De most megint azt érzem, hogy nincsenek rossz választások, csak jók. Szóval félelem az nincs bennem. A várakozás bizonytalansága meg már olyan szinten állandó nálunk, hogy lassan már stresszforrásnak se tekinthető. (Noha erről a pszichológus barátnőm nyilván mást mondana.)