A helyzet az, hogy amint felmerült ez a "visszaköltöznénk Magyarországra" téma, mindenki azonnal a gyerekeink miatt kezdett aggódni, amit nem is nagyon értettem már akkor sem, mert ha eddig két ország oktatási rendszerében elég szépen helyt álltak, méghozzá anélkül, hogy (legalábbis kezdetben) a nyelvet ismernék, akkor ezzel a fránya magyarral is megbirkóznak majd, gondoltam én naivan, és amúgy a gyerekeim is így gondoltak erre. Mert hát nekik aztán tényleg van összehasonlítási alapjuk és tudják, hogy azért az nagy könnyebbség, ha az ember érti a nyelvet, amin felteszi a kérdést a tanár. Más kérdés, hogy kis rutinnal ezt egy másik nyelven is elég szépen abszolválni lehet.
De a huhogók persze mondogatták, hogy az angol oktatás szar, hozzászoktak a játékhoz, és bezzeg a magyar, hát az szemét, aljas, kiszipolyozó rendszer, amiben majd megtörnek az én szabadsághoz szokott gyerekeim. De én ettől se féltem, egyrészt mert nem minden magyar tanár emberevő szörny, szerintem, másrészt meg hát azért már nem kicsik. Nem törékeny lelkű apróságok, és ahogy Vekerdy is mondja, ha a gyereket otthon (magánsuliban stb) szeretik és bíztatják, akkor nem puhány lesz, hanem éppen ellenkezőleg, megerősödik a világ későbbi kihívásaival szemben. Tehát éppen azok a gyerekek törnek meg, akiket már ovis korukban belöknek a teljesítménykényszerbe.
Az első év tapasztalatai alapján el kell mondanom: Vekerdynek igaza van, és amúgy nyilván szerencsénk is volt, mert a suli jó, a tanárok rendesek, az osztályközösség is szuper, szóval nem nagyon volt okunk panaszra.
Persze ettől még némi kellemetlenség nyilván akadt, de amúgy ennyi még a liberális angol suliban is előfordul, ahol én spec agybajt tudok kapni attól, hogy teljesen rá vannak fókuszálva a hiányzások kérdésére, és ha tehetnék, karhatalommal vinnék suliba a lázas gyerekeket is.
Itt is akadt pár tanár, akinek megvolt a maga agybaja, például ez a környezet tanár, aki egyszerűen nem tudott nagyvonalúan legyinteni azon, hogy Borsi egyszerűen mindig elfelejti ráírni a nevét a dogákra, és emiatt mindig levont az eredményeiből egy jegyet, de az is megtörtént, hogy a négyes dogát összegyűrte és egy egyest írt be emiatt a naplóba. Az én igazságérzetem ugyan erőteljesen háborgott, de mindkét lányom biztosított róla, hogy az illető tanár amúgy zseniális, édes, kedves ember, és kértek, ne szóljak bele. Hát nem tettem. És mivel év végén Borsi mégis négyest kapott, hát valószínű, hogy azért a tanár is csak inkább nevelni akart ezekkel a jegyekkel (amúgy nem jött be neki, mert Borsi nem tanulta meg a leckét) de azért tudta, hogy milyen tudása van a gyereknek.
Hasonló erőfitogtatást vitt végbe az angoltanár is, aki egész évben egyesekkel bombázta Borsit, és végül közölte, hogy négyest fog neki adni, amin én szintén felháborodtam, mert ha valamit tud ez a gyerek, akkor az az angol, és ez vitán felül van. Hibátlan a nyelvtanja, a szókincse, az akcentusa, és ha lehetne, akkor simán lerakná a felsőfokút. De nem lehet, mert nincs 14. Végül ehhez a tanárhoz se mentem be - mert ha ő ezt angoltanár létére nem veszi észre, akkor téphetem én a számat. De úgy tűnik a tanárnő is belátta ezt, és végül ötöst adott a gyereknek, amit tegyünk hozzá meg is érdemelt a tudása alapján.
Borsi év végi átlaga végül 4.68 lett, amit egyetlen hármas csúfít, de emiatt nem is lázongok, mert ez a nyelvtan. Egyszerűen a magyar helyesírás nem megy neki. Nagyon sokat javult év eleje óta, de azért mivel ő még ezelőtt soha nem járt magyar suliba, ezért érthető módon bizonytalanabb ezen a téren.
Bíbor bizonyítványa pedig 4.74 lett, és csak a reáltárgyak rontják le kicsit. A matek és kémia négyes, és a fizika hármas. Utóbbi lehetett volna jobb is, de az elmúlt egy hónapban hiába kelt fel minden nap 6-kor, hogy újra és újra felkészüljön a fizika felelésre, a tanár nem szólította fel, hogy javíthasson. Az utolsó órán pedig mondta a gyereknek, miért nem ragaszkodott hozzá, hogy felelni akar. Bosszant egy picit - de az érdekérvényesítést is meg kell tanulni, egy hármas pedig nem a világ vége. Megjegyzem - a reál tárgyak nekem se voltak soha jó barátaim, és én is szereztem általános iskolásként ehhez hasonló jegyeket az ilyen tárgyakból, pedig én végig a magyar suliba jártam.
Szóval a tanulság számomra, és azt gondolom más hazatérők számára is, hogy nem kell betojni, mert lehet, hogy úgy tűnik, hogy az angol suliban csak játszanak egész nap, de voltaképp ott is komoly tanulás folyik, és az ott tanuló gyerek nem lesz hülyébb és egyáltalán nem lesz lemaradva, ha visszakerül a magyar iskolapadba.
A héten amúgy én vizsgázott festménybecsüs lettem, méghozzá jeles eredménnyel. Konkrétan a hat tagú vizsgabizottság megtapsolta a feleletem a 19. századi történeti festészet témaköréből, ami azért ha jól belegondolok kicsit cikis is, de azért elmesélem, mert mégiscsak büszke vagyok rá, és azért erőteljesen fényezi az egómat.
És az még inkább örömmel tölt el, hogy az egész csoport minden egyes tagja ötös lett! És ez nem azt jelenti, hogy milyen potya vizsga volt ez (durva volt, komolyan!) hanem azt, hogy nagyon összetartó csapat vagyunk és az elmúlt hónapban minden egyes héten összejártunk (volt, hogy kétszer is) és együtt tanultuk a tételeket. Aki nem akart jönni, azt rábeszéltük, aki lemaradt, azt húztuk, és persze ott volt a mázli is, mindenki jó tételt húzott. Amúgy a BÁV-osok szerint még nem volt olyan csapat, ahol mindenki ötöst kapott volna, így ezen felbuzdulva felvetettük, hogy esetleg tarthatnának nekünk egy folytatást is, amolyan "mesterkurzust", amire aztán pláne nem volt még példa, de mi ilyen lelkes kis csapat vagyunk.
Én amúgy élveztem a tanulást, és teljesen fellelkesített, hogy végre még az évszámok is belemennek a fejembe, amelyek korábban soha, és mindenféle összefüggéseket is látok, amiket korábban nem. Mondjuk amikor vizsga után hazajöttem, ledőltem a díványra aludni, és láttam, hogy egyenletek és képletek vibrálnak a szemem előtt, és éreztem, hogy most igen, elértem a tudás csúcsát, és ha ennél több tudás már nem kerülhet a fejembe, az inkább a négy órai alvásnak, és a vizsga utáni pezsgős vacsorának volt köszönhető, ami enyhén szólva is megborította a józan ítélőképességem, mindenesetre megértettem Csáth Gézát is, csak neki ópium kellett ahhoz, amire nálam a sima kiderültség is képes volt.
És nagy terveim vannak. És tele vagyok energiával. Mégiscsak megtapsolt az a vizsgabizottság, és bár más is ötös lett, taps csak nekem volt. Ez azért jó érzés. Akkor is, ha a gyerekem szerint ez cikis. És ha a férjem szerint nem kellene megírnom a vizsgáztató tanárnak, hogy a Madarász kép évszámát mégiscsak én tudtam jól a vizsgán, nem pedig ő, hiába javított ki. Mert hát az ötösnél jobb jegyet úgyse fogok már kapni.
Hianyoznak az irasaid :( Folytasd :)