Amikor annak idején elindultunk világot látni a gyerekekkel, nagyon is alaposan utána néztünk, mi a legjobb életkor arra, hogy a lehető legkevesebb traumát élje át emiatt a gyerek. És bár minden ismerősünk azt mondta, hogy várni kéne még, mi azt gondoltuk, hogy kisebb gyerekkel könnyebb külföldön - és nekünk bejött ez az opció. Persze a dolog nem feltétlen ilyen egyszerű, hiszen minden család, minden élethelyzet más. De vannak azért olyan általános
Sokáig nem értettem miért mondják a művészettörténet tanáraink, hogy minden képet igyekezzünk élőben megnézni. Hiszen ott vannak a könyvek, gondoltam. Leülök, elmerengek felette, nem kell egy múzeumban tülekedni, a világ másik végén, miközben leszakad a lábam. A kép meg csak kép. Élőben és könyvben is ugyanazt fogom látni. Aztán egyszer csak Bécsben, egy Dali kiállításon megtörtént a csoda. Ott álltam a zseni rajzai előtt és azt éreztem, hogy
Visszatértünk a gyerekekkel egy kicsit a lapbookos tanuláshoz, mert az jó. Hasznos is, meg szép is, és még csinálni is jó. Nem könnyű műfaj, megjegyezném. De mivel mi mindjárt két nyelven is nyomjuk, rá kellett jönnöm, hogy a nehézség abban is rejlik, hogy angolul... hát kérem jóval egyszerűbb az élet. Nézzük például a magyarok legkedvesebb íróját. Petőfit. Na, arra nem panaszkodhatom, hogy ne lenne fenn minden a neten az életéről. Ott van az.
Igen, minden pont olyan volt, mint ezen a fotón. Feküdtem a tengerparton, egy függőágyban, selymes volt a homok, szikrázó a tenger, tudtam, hogy Coventryben vagyok, és azt mondogattam magamban folyamatosan, hogy igazán nem értem, miért is akartam én innen elköltözni. Mondjuk a gyengébbek kedvéért közölném: Coventryben nincs tengerpart. Nemhogy selymesen homokos, spanyol, de még hidegen felhős angol sem, mert a város a Brit szigetek legközepében
