#Post Title #Post Title #Post Title

Álmomban Coventryben jártam

Igen, minden pont olyan volt, mint ezen a fotón. Feküdtem a tengerparton, egy függőágyban, selymes volt a homok, szikrázó a tenger, tudtam, hogy Coventryben vagyok, és azt mondogattam magamban folyamatosan, hogy igazán nem értem, miért is akartam én innen elköltözni.

Mondjuk a gyengébbek kedvéért közölném: Coventryben nincs tengerpart. Nemhogy selymesen homokos, spanyol, de még hidegen felhős angol sem, mert a város a Brit szigetek legközepében van, és onnan nem is nagyon vezet sima út a tengerpartra, csak bonyolult, kanyargós és hosszú. De persze az álmokban mindent össze lehet hozni, még ezt is. Simán.
Nem kell tehetséges álomfejtőnek lenni ahhoz, hogy rájöjjön az ember az álom megfejtésére: honvágyam van a régi angol életünk után. Ebben nyilván az is belejátszik, hogy visszamentünk pár napra, és kitaláltuk, hogy házat kéne venni, és megnéztünk párat, ami beleférne a keretbe. Az persze vicces, hogy abban a házban is van egy eladó lakás, ahol eddig laktunk, ami mondjuk költözés szempontjából nagyon egyszerűvé tenné a dolgokat. De oda el se mentünk - minden lakás ugyanúgy néz ki a házban. El tudom képzelni azt is.
De megnéztem egy másikat, és nyilván abba az egybe rögtön bele is szerettem, ami nyilván jelzi, hogy nincsenek nagy igényeim és kiforrott kívánságlistám, meg persze azt is, hogy nem vagyok túl háklis, ha szóba kerül a költözés. De ettől függetlenül ez a ház tényleg isteni.
Na jó, a ház lelakott és kicsi. Csak két hálószoba van benne, ami öt embernek messze nem ideális, de lenn nagy nappali van és ebédlő, ráadásul egybenyitva, linóleumos emeleti apró fürdőszoba, és csak egy WC. Szóval jó tudom, ez még sok munka és pénz.
De a kert... egy hatalmas kertje volt. Elhanyagolt és nyilván most télen szürke, száraz, gazos. De volt a házhoz kapcsolva egy pici télikert is, és hátul nagy garázs és egy apró üvegház (kitört ablakokkal persze), és egy pici többszintes kerti tó. Nem az a megszokott picike téglalap, ahol semmit se lehet csinálni, még kiülni se, hanem kifejezetten nagy. Szóval ez jár a fejemben. Hogy milyen jó is lenne tényleg egy kertes házban lakni. Nem csak nyaranta a Balatonnál, hanem tényleg és igazából.
És lőn, ezt most akár meg is tehetnénk, csak vissza kéne költözni és belevágni. Nyilván össze kéne magunkat húzni, de én azt gondolom, hogy teljesen felesleges egy ötszobásra vágyni, amit nem tudunk kifizetni, és még feleslegesebb óriási, erőnkön felüli költségbe verni magunkat, hogy mire a 30 éves hitel végére éljünk, ott pendlizzünk egyedül a nagy házban (csak elköltöznek addigra a gyerekek!).
Ha már úgyis Angliában voltam, olvasgattam kicsit az angol blogom, és szíven ütött, amikor az egyik bejegyzésem úgy kezdődött, hogy milyen jó is azt hallani, hogy a gyerekek ennyire imádják a sulit, mert Bende és Borsi felváltva magyarázzák nekem, hogy az ő sulijuk a legjobb és milyen szuperül érzik magukat.
Hát ez most nem ez a helyzet.
Borsit megint hazaküldték a magyar suliból. Most éppen hasfájással, de előtte kétszer fejfájással. Vaknak kéne lennem, hogy ne lássam, hogy ezek azért eléggé pszichoszomatikus jelek. Szereti ezt a sulit, jól érzi magát, vannak barátai - de azért jóval nagyobb rajta a nyomás, több felé az elvárás és ezt nem könnyű kezelnie. Fáradtabb is nagyon, ingerlékenyebb is. Nem jó ezt látni.
Bende ovija is szuper, és tök jó szülinapi partit rendeztünk neki egy játszóházban (erre vágyott) és a szülők is nagyon helyesek - de múlt héten több olyan nap is volt, amikor sírt, hogy ne kelljen oviba mennie, de legalábbis hozzuk el délben. Ez a déli alvás nagyon fáj neki, szívből gyűlöli, pedig általában gond nélkül elalszik és sokkal nyugodtabb délutánonként, szóval jót tesz neki, és nagyon hisztis ám, ha véletlen épp haza tudom hozni, és velünk lehet itthon. És amúgy imádja az óvónőket és jól érzi magát és minden jó is lehetne éppen - csak nincs az a boldogan megyünk az oviba dolog, helyette a nyűglődős, alkudozós van, amit azért nem jó minden nap megharcolni. Szóval ahhoz képest, hogy ez csak egy ovi, nem suli, tehát elvileg nulla feszültségnek kéne benne lennie - mégis van, méghozzá az alvás miatt, ami azért nagyon nem jó.
Bíbor nem akar visszamenni, a férjem viszont nagyon. Én meg itt őrlődöm, hogy mi a jó megoldás, ami tényleg jó mindenkinek.
Mert a nagymamák itt vannak - de pl. a gyerekes, családos unokatesók, akikkel össze lehet futni gyerekbulizni már mind Angliában. És jó volt nagyon újra összefutni velük. A suli ott jobb, ez nem kérdés - de ha egyetemre akarnak menni, akkor az itt olcsóbb. Az élet ott nyugodalmasabb és kiszámíthatóbb. De én itt vagyok otthon.És igen, akartam én majd még visszamenni, de előtte még annyi dolgot akartam elintézni, elvégezni itt is. Még kávézni se ültem le mindenkivel, akivel akartam...
Azt hiszem nekem már soha nem lesz igazán és tökéletesen jó sehol.
Miközben meg amúgy mindenhol nagyon jó.
Szóval nem kell sajnálni.

One Response so far.

  1. bogika says:

    Szia Marcsi!
    Evek ota olvasgatlak, es azota mar en is Angliaba vagyok a gyerekekkel. Akik 1 eve angol iskolaba jarnak es hallani sem akarnak arrol, hogy ujra magyar suliba jarjanak. Itt orommel mennek minden nap es ha szunet jon, meg morcosak is, azert , hogy akkor nem mehetnek. Tervezik a tovabb tanulast es talan itt, Angliaba elerhetobb lesz szamukra mint Magyarorszagon. Te sehol nem leszel tokeletesen otthon, Neked mindig hianyozni fog valami. Neked mindig minden keves lesz, es nem azert, mert elegedetlen vagy az eleteddel, hanem azert mert minden erdekel es mindent szeretnel megelni. Hallgass a szivedre :)
    En hittem Neked, amikor olvastalak, hogy itt jobb lesz a gyerekeknek es minden szavad igaz volt :)
    Megtalalod a megoldast :) Koszonom, hogy olvashatlak :)

Leave a Reply