 |
Az is fárasztó kissé, hogy minden napra esik egy különóra. Nem, nem kell nagyon sajnálni a gyerekeket - hol egyiknek, hol másiknak adódik valami, szóval ők nincsenek túlterhelve. De nekünk, szegény szülőknek azért mégiscsak lóg a nyelvünk. Szóval esténként nincs tévézés, nincs netezés, és a könyv fölött is simán elalszom, ha olvasni kezdek. De azért ne legyünk igazságtalanok, nem csak a felnőttek fáradnak el - a gyerekek szeme is simán lecsukódik 9-kor. Még Bendéé is, aki pedig az oviban is alszik egy nagyot.
Mert hogy azt nem is meséltem még, de ez az ovi zseniális. Az óvónők tényleg szeretik a gyerekeket és millió programot is szerveznek nekik, amit pedig ezek a csemeték nagyon élveznek. Tegnap almát szedni voltak, de már befizettük a színházi pénzt is (három előadásra mennek ebben a félévben) és mennek majd úszni is, lesz külön zenetanulás (Inci néni trallodája, minimális pénzért szolfézs-előkészítő) és heti két délután gerinctornára is be lehet őket fizetni. Utóbbit az én fiam kifejezetten imádja, mert olyan isteni dolgokat művelnek, mint a bordásfalra mászás, vagy a nagy labdára fekvés. Bendém még heti egy úszásra is megy. Eredetileg szerdára fizettük be, de ott egyedül volt a csoportban, ami nekünk nagyon jó volt, mert csak vele foglalkozott háromnegyed órán át egy nagyon helyes oktató hölgy, de mivel ez a szervezőknek nyilván nem volt nagy biznisz, így átkerült a csütörtökibe, ahol ugyan nincs egyedül, de a többiek már önállóan is fennmaradnak a vízen, így voltaképp végig mellette van egy oktató és nagyrészt őt instruálja. Merthogy őt még kell - viszont nagyon lelkes és imádja csinálni, fújja a buborékokat, és már egyedül egy deszkába kapaszkodva végiglábtempózta a medencét. Szóval gőzerővel halad. Emellett pedig olyan az agya, mint a szivacs, hozza haza a dalokat, mondókákat, amiket eddig tőlem nem volt hajlandó megtanulni.
Amúgy az óvó nénik dicsérik - mert hogy nagyon nyitott és barátkozó. Szóval szerencsére ezzel a sok-sok költözéssel, meg új nyelvvel, új ovival (sulival) nem traumatizáltuk nagyon.
A lányoknak eddig még csak a zene lett megszervezve. Bíbor a zongorát folytatja, ráadásul a régi tanító nénijénél, ahol már két évet lezavart és akit nagyon szerettünk. Borsi meg egy tündéri hegedűtanárnőnél kezdett. Vonót még nem kapott, csak a hegedűtartást kell gyakorolnia, de állatira lelkes, alig várja már, hogy igazi zenedarabokat kapjon (vagy legalább pár hangot). Ehhez jön még a heti egy szolfézs, ami jelenleg elég nagy falatnak tűnik, de csak sikerül majd megrágnunk. (Nyilván majd anya lesz az ugyebár, aki ezt szépen feldolgozza, hogy a gyerekek fejébe majd könnyebben belerepüljön az előző két év anyaga.)
A lányoknak ehhez jön még egy óra spanyol a Spanyol Intézetben, méghozzá az anyanyelvi csoporttal. Erre nagyon kíváncsi vagyok. Elvileg a spanyol tananyagot fogják venni - de ez nekem kevésbé fontos. Én inkább abban reménykedem, hogy hátha találnak ott spanyol anyanyelvű barátokat, mert azért úgy lehet igazán nyelvet tanulni. Meglátjuk, mi lesz ebből.
A sportot még keresgélem - balett, jazzbalett, hop-hop, néptánc korcsolya - bármelyik jó lenne. De persze igazán nem akarom őket túlterhelni (meg magunkat sem). Viszont azt látom, hogy mindenféle sportot nagyon szívesen csinálnak, tehát bűn lenne ezt nem kihasználni.
Ami a sulit illeti, a kezdeti lelkesedés nem csökkent. Bíbor lányom minden nap órákon át meséli, milyen csínyeket követtek el, ki, milyen vicceset mondott és azt mondja, úgy érzi, mintha egy filmsorozatba csöppent volna, olyan jókedélyű, vidám az egész társaság. Úgy látom, hogy nem kínozzák őket túl sok leckével - nem látom, hogy meg kellene szakadnia a tanulásban, és ő azt mondja, hogy nem is érzi magát lemaradva a többiekhez képest, kivéve persze a magyar történelmet, mert tény, hogy mondjuk a Mohácsi vészről eddig otthon kevésbé beszélgettünk, igaz, cserébe az angol történelmet köpi vágja. Azt meg kifejezetten élvezi, hogy a kisujjából kirázza az angol feladatokat. (Micsoda meglepetés, ugye...)
Borsi egy kicsit kevésbé elégedett. Sajnos ő belekeveredett egy csúnya ügybe, amit nem tud hová tenni (és sajnos én sem tudok neki segíteni) Összebarátkozott egy nagyon helyes kislánnyal, aki cigány származású. Jól kijönnek egymással - ám van, akinek ez nem tetszik, így már többen közölték vele, hogy jobban járna, ha "cigánnyal nem barátkozna". Volt, hogy ezt a kislány háta mögött (hozzátéve, hogy lopós, rossz a családja, hazudik) de az is megtörtént, hogy ezt olyankor mondták, amikor a kislány is ott volt mellette.
Borsi, aki Angliában megtanulta, hogy minden ember egyenlő és ez semmilyen módon nem volt ott téma (sőt, ha valaki ilyeneket mondott volna, biztos, hogy megüti a bokáját) most döbbenten tapasztalja, hogy ezt itt lehet. Senki nem védi meg a kislányt, senki nem áll ki mellette és hogy valójában itt ez a "cigányozás" teljesen rendben van. (Nyilván a barátnőnek azért láthatóan nem esik jól, ezért ő, mint jó barát, csakazértis melléáll.)
Nehezíti a helyzetet, hogy Borsi új gyerek - most kell saját magát elfogadtatnia és persze valóban nem tudja, hogy milyenek az osztálytársai. A barátnője valóban rendes kislány, vagy inkább problémás, és jobb lenne, ha kerülné? (Nem a származása miatt!) És vajon akik félrehúzzák és figyelmeztetik, azok neki akarnak jót, vagy csak valami személyes rosszindulat, vita, régi veszekedés vezérli őket?
Én csak annyit tudtam neki tanácsolni, hogy egyrészt bízzon az ösztöneiben, és ha van egy barátja, azt ne hagyja el, mert a barátság fontos dolog. Ha cigányozni kezdenek mellette akkor egyszerűen közölje, hogy ő erre nem kíváncsi és menjen arrébb. Egyébként meg nyilván legyen kedves, barátságos és nyitott mindenkivel.
De nagyon nehéz ezt nyilván itthonról megítélni. Ő meg látom, hogy szenved, mert a kis igazságos lelkének ezt nem könnyű elviselnie, ráadásul Angliában ők erről sokat tanultak és pontosan megbeszélték, hogy ha valaki ilyet tapasztal, akkor kihez kell fordulnia, hogyan tehet panaszt - nyilván ennek itt nincs ilyen kitaposott útja, módja, és nem is feltétlen az ő feladata az, hogy ezt kiharcolja. De látom, hogy ez foglalkoztatja és ez most ráül a lelkére. De remélem, hogy azért megtalálja a helyét, mert azért a többi meséjéből az derül ki, hogy ez egy helyes, barátságos osztály. (És még a szülők is azok.)
A time-menedzsmentet nehezíti, hogy én elkezdtem a festménybecsüs képzést, ami régi, nagy álmom volt, és most úgy éreztem, hogy ennek jött el az ideje. A férjem eléggé ellenezte, mert szerinte ezt én már mind tudom - és egyelőre még sok újdonságot valóban nem hallottam, de tény, hogy most még csak az egyetemes művészettörténetet tanuljuk, amit azért én ennél picikét nagyobb óraszámban tanultam az egyetemen. De ez csak öt hétig tart, aztán jönnek a kézzel fogható dolgok, amikben én azt gondolom nem vagyok igazán jártas, akármilyen lelkesen nézegettem is a BBC művészettörténeti műsorait. Szóval szerintem jó lesz ez, ráadásul most sem unalmas, mert hihetetlen szórakoztató és jó előadónk van, akit élvezet hallgatni.
Szóval emellé jön még a munka, a mosás, a vasalás, a mindennapos főzés, a tanulás a gyerekekkel, a játék és persze pihenni is kellene. Még nem világos egészen, hogy ezt hogyan fogom összehozni, de azért van már némi rendszer.
