Három gyerekkel irány Magyarország!

 
Előrebocsátom: a gyerekfogászokkal kapcsolatban nincsenek jó élményeim. Kezdve azzal, hogy általános iskolás koromban betereltek minket a Nyár utcába, mindenkinek kifurkálták a fogát a fiatal dokik, majd jött egy idősebb prof, aki belenézett a számba és közölte: az én orvosom erre a fogtömésre csak egy hármast érdemel. Már akkor, gyerekként is tudtam, hogy ezt most megszívtam.

Aztán amikor Bíbor másodikos lett és elvitték az egész osztályt a fogszabályzó nénihez, úgy láttam, hogy a dolgok nem sokat változtak. Szinte minden gyereknek felírták az éjszakai fogszabályzót, közölve, hogy ezt napi 10 órán át kell legalább hordani, vagyis voltaképp amint hazaér a gyerek, tegyük a szájába és csak étkezéskor veheti ki, de aztán tegye vissza gyorsan. Ja, beszélni azt nem lehet vele. Nekem már ez horrornak tűnt - nehogy már az én gyerekem ne csacsoghassa el, hogy mi történt vele egész nap, de a pokróc modorú doktornő (aki amúgy egyszer sem nézett a gyerekre és soha nem hozzá intézte a szavait) közölte, hogy mindenféle fekély, csonthártyagyulladás és állkapocs fájdalom lehet ebből a durva keresztharapásból, ami az én gyerekemnek van, hát persze beadtuk a derekunk és gyorsan megcsináltattuk a fogszabályzót.
Közbe jött Anglia, és a kérdés: akkor ezt ki a fene fogja nekünk hathetente állítgatni. De sebaj, gondoltuk, Angliában is biztosan vannak orvosok ugyebár. Mikor visszamentünk az iskolafogászhoz, az nagyjából üvöltött velünk, hogy most elrontjuk a gyerek egész életét, ezt nem lehet félvállról venni, minek vágtunk bele, ha tudtuk, hogy Angliába utazunk és kicsit sem hitte el, hogy három hónappal azelőtt, amikor az egész procedúrába belevágtunk, még erről fogalmunk sem volt. Közölte, hogy ha ezt most elmismásoljuk, akkor a gyereknek ketté kell majd törni a szájpadlását, mert csak és most van abban a korban, hogy ezt a komoly problémát sima fogszabályzással meg lehessen oldani, ezután már csak műtét jöhet szóba.
Mondanom sem kell - amint kiértünk Angliába első dolgunk volt fogorvost keresni. Szegény indiai dokibácsi furcsállva fogta a kezében a kivehető fogszabályzót, és azt mondta, ilyet még ő nem látott. Ez már elavult, értelmetlen, tanult róla, hogy létezett ilyen régen, de ezt errefelé nem használják. Ezt mondta két másik fogorvos is - így a fogszabályzó nagy-nagy lelkiismeretfurdalások közepette a fiók aljára került, hogy majd akkor nyáron, ha hazajövünk, utána nézünk.
Hát utána néztünk. Két fogorvoshoz is elvittük Bíbort, hogy mit mondanak fogszabályzás ügyben - és mindkettő egyetértett abban, hogy nincs itt gond. Igen, kicsit kócos, igen, van egy kis keresztharapása, de még a fogváltás közepén jár, ezek simán alakulnak majd mindenféle beavatkozás nélkül. Az államiba nem mentünk vissza. Már csak a modor miatt sem, de ezek után azért eléggé elvesztettük a bizalmunk.
Amikor nyár elején észrevettem, hogy Bende fogain van egy apró kis barna elszíneződés, azért én rendesen bepánikoltam. Gugli a barátunk ugyebár, és a laikus anya pillanatok alatt diagnosztizál: így azonnal rájöttem, hogy fogköve van a gyereknek. Ami négyévesen ugyebár ritka, de azért előfordul és persze le kell szedni, mert rontja a fogat. De bakker, a négyévesnél azért ez elég durva lesz, pánikoltam.
Azért biztos ami biztos, amikor legközelebb elmentem a saját fogorvosomhoz (akinél a nyáron nyolc alkalommal jártam amúgy, ami részemről teljes horror és anyagi csőd volt, de most már minden rendben). Szóval a doktorbácsi jókat röhögött a fogkő-elméletemen, közölte, hogy mossuk erősebben a gyerek fogát, mert ez csak lepedék (ciki) viszont a gyereknek van egy lyukas foga. Ám ő nem foglalkozik kicsikkel, keressünk egy gyerekfogászatot.
Ismerőseim sok-sok fogorvost ajánlottak, végül kikötöttünk egy régi ismerősnél, a Mosolyfogászaton, akivel már a gyerekeink is egy oviba jártak anno (ha nem is egy csoportba) és akiről kiderült, hogy most meg egy osztályba járnak a gyerekeink. Kicsi falu ez a Budapest, higgyétek el nekem.
Mondjuk bevallom, nekem fontos szempont volt, hogy a sima csekkolásért ne kelljen gyerekenként fizetnem (van ahol 15 ezret kérnek csak ezért, ami azért három gyerekre combos összeg). Bíborról kiderült, hogy nincs lyukas foga (egyszer régen volt, de az tejfog volt és kiesett) és az is, hogy a fogszabályzót nem fogja megúszni. De nem egészségügyi oka van ennek - csak esztétikai. Két foga is kicsit csámpásan áll. Bíbor kicsit elkámpicsorodott, mert azt mondta, nem akar ő a "fogszabályzós új lány" lenni az évkezdéskor. De szerencsére ez nem is sürgős dolog - ő dönti el, mikor szánja rá magát. Most, jövőre, felnőttként. Szóval hozzá így nem nyúltak.
Borsinak sincs lyukas foga - de azért nála húzni kellett egy tejfogat, amit én amúgy sejtettem, mert ez egy olyan fog volt, ami mellett már a vasfog is teljesen kinn volt. Már hónapok óta a kiesés közeli állapotban volt, de mint kiderült a húzás alatt, összeakadt a két fog, ezért nem is esett volna ki magától, szóval indokolt és jó volt a beavatkozás.
Bende volt a fekete ló, mert hát ugye egy négyévessel azért lehet ez nagyon nehéz is. Ehhez képest ő belepattant a fogorvosi székbe, és a fogorvos valami eszméletlen türelemmel és kedvességgel végigmutogatott neki minden szerszámot, mi fog történni, mit fog csinálni, majd pillanatok alatt el is végezte a beavatkozást. Bende meg végig vihorászott, hiszen minden lépésnél elhangzott, hogy "ugye milyen vicces ez? ugye milyen csikis?" ő meg ezt elhitte.
Megjegyzem - én izzadó tenyérrel ültem a fotelben, oda se mertem menni, nehogy a saját szorongásom rávetítsem a gyerekre, vagy esetleg megzavarjam azt a finom bizalmi hálót ami közte és a fogorvos között kialakult. Mert nagyon fontos ez az első találkozás a fogorvossal, egy egész életre szóló élmény ez, ami szerencsére itt és most nagyon jól sikerült. (Egyetlen hátránya, hogy sok-sok héttel előre be kell jelentkezni, de ezen azért nem is csodálkozom.)