Ilyenkor karácsony táján szerintem az anyák többsége lelkiismeret furdalással küzd. Mert semmire nincs elég idő, pénz, energia. Pedig most kéne csak igazán mindegyik. Az embernek több választási lehetősége van: teljes lelkesedéssel beleveti magát a karácsonyi készülődésbe, és igyekszik tökéletessé varázsolni az élményt, amiben benne van az adventi díszben fuldokló lakás, fényekkel, koszorúval, apró díszekkel, és persze makulátlan tisztasággal,
Néha nehéz eldönteni, hogy hová is írjak, melyik blogomba - van az angol, meg a spanyol, meg a magyar. Annak idején, amikor indítottam őket, még olyan egyszerű volt - van, amikor itt vagyunk, máskor ott. De közben az életünk reménytelenül (vagy inkább úgy mondanám, csodálatosan izgalmasan) összegabalyodott, és most már több helyen is otthon vagyunk, és ez egyáltalán nem rossz. Bár tény: nem hagyományos. 2010-ben még úgy tűnt, hogy választani
Származási hely: Három gyerekkel irány Magyarország! Mindenkinek megvan a maga pokla. Az enyém a pakolás. Ma is leizzadva ébredtem fel. Álmomban dobozból dobozoltam. Csak tömtem a cuccokat a bőröndöm, a kabátom zsebeibe, próbáltam szelektálni ez kell, ez nem, szekrényekbe préseltem, ami még talán később szükséges lesz, de közben egyre sürgettek, indulni kell már, nincs idő, lekéssük a repülőt. Én meg ott voltam a káosz közepén és mindenütt
Költözésben már profi lehetnék, és sok tekintetben vagyok is, de néha azért elveszettnek érzem magam. Így telt a múlt hetem is. Nem is értettem, mi a bajom. Aztán a hétvégén visszamentünk a Balatonhoz és minden megvilágosodott előttem. Beléptem a kertkapun, kinyitottam a ház ajtaját, és minden olyan szép, rendezett volt, ahogyan hagytam. A szobák felsöpörve, a polcok pormentesen és olyan jó nyugalmas volt minden. Na jó, persze az út nem volt könnyű.
Egyszerűen a nyár nálunk nem kedvez a blogolásnak. Ez van. A Balatonnál nincs szélessávú internet, nincs wifi, és csak akkor ülünk a gép elé, ha muszáj dolgozni. Amúgy meg pihi van. Persze bevallom, ez a 40 fok se lelkesített éppen az írásra. Se semmire. Szerintem mindjárt jobban megérti az ember a spanyolok és a görögök hozzáállását a munkához. Ahol fél éven át tart ez a kánikula, ott bizony az ember könnyen rávágja, hogy manyana. Ráér
Az, hogy hazaköltöztünk Angliából (lassan már egy éve), nem jelenti azt, hogy minden szálat azonnal és végérvényesen elvágtunk, ami odakötött. Vannak bizony dolgok, amik hiányoznak, és úgy vagyunk vele, mint a magyar ember a túró rudival. Hogy azt bizony időnként be kell szerezni, mert vágyik rá az ember. (Mi ugyan nem, de annyira közhellyé vált már ez a hasonlat, hogy talán így a legjobban érthető.) A mi vágyaink persze nem feltétlen ízekről szólnak
Hát itt tartunk. A férjem szólt rám, hogy leszek szíves megírni, hogy a gyerekek milyen jó kis bizonyítványt kaptak, és ne csak azért rinyáljak a Facebookon, hogy a köritanár rendszeresen lehúzza Borsi dolgozatait egy jeggyel, csak azért, mert elfelejti ráírni a nevét, és hogy az angoltanár négyest akar neki adni. Mert igenis büszkélkedni kell azzal, ami jó, és nem csak panaszkodni. Tehát most jön a (kissé nyálas) dicsekvés. Át lehet ugrani,
Talán a műtét, talán az egész évnyi hajszoltság, talán a sok munka, talán vashiány. Vagy egyszerűen csak öreg vagyok. Nem tudom. De azt igen, hogy elfáradtam. Nincs kedvem semmihez. Írni sem. És nem csak blogot, cikket sincs kedvem írni. Pedig igyekszem pihenni - esténként korán fekszem le, szinte a gyerekekkel együtt. Reggel pedig az utolsó pillanatig ágyban maradok, nem ritka, hogy a gyerekek már elmennek a suliba, amikor kikászálódok
Véget ért a nagy sorozat-maraton. Bevallom, nem is volt olyan jó, mint ahogyan terveztem. Valószínűleg azért, mert még a jóból is megárt a sok. Ráadásul az, hogy az ember fekszik egész nap és kidöglésig filmeket néz azért eléggé meghatározza mi fogja érdekelni. Például az erőszakos filmek, mint a Spartacus nagyon nem jöttek be, és hiába akartam megnézni a Szulejmánt, amikor láttam, hogy az első rész egy óra 40 perc, úgy éreztem, hogy
Amikor a Nők Lapjából megkerestek, hogy ugyan már meséljek arról, hogy miért is költöztünk haza, akkor bevallom csak azért vállaltam el, mert egyy exhibicionista állat vagyok, aki imád szerepelni van bennem kollegális szolidaritás. Ugyanis amikor a legutóbb írtam erről a Nők Lapja Cafén, akkor a kommentelők a keresztvizet is leszedték rólam. Kezdve azzal, hogy a sztorim nem is igaz, nincs ember, aki hazaköltözne Angliából, aztán mondták, hogy
No hát megvolt a műtét én meg elkezdtem a maratoni sorozatnézést. Nem is nagyon lehet kibírni ép ésszel anélkül, hogy az ember egész nap csak az ágyban fekszik. Tudom, írtam, hogy lesz műtét, aztán meg jól eltűntem - de bevallom, ez az altatás most rosszabb volt, mint az előző. Emlékszem, hogy az augusztusi műtét után azt mondták, keljek fel és sétáljak - és bár én nem hittem, hogy a frissen műtött lábammal ez lehetséges lesz, de megpróbáltam
Most komolyan, hát tényleg édesek vagytok. Na jó, nem hagyom abba, sőt - írok ma is. De csak azért, mert tényleg ennyire biztattok, nehogy abbahagyjam. Szóval amikor nem írok egy ideig, azt sok ismerősöm, és blogolvasóm hajlamos arra fogni, hogy akkor biztosan nagyon boldogtalan vagyok, olyan nagyon, hogy még írni sincsen kedvem. Elárulom: olyan rosszul még életemben nem voltam, hogy ne írjak. Enélkül nem telik el nap. Csak hát ugyebár nekem
Ránéztem a blogra, és azt láttam, hogy te jó ég, öt hete nem írtam, és ez azért rekord. El is gondolkodtam, van-e még értelme folytatni, ha nem is írok, és gondoltam, ez azért megér egy blogbejegyzést. Szóval hát itt vagyunk Magyarországon, és nyilván mivel magyarul írom a blogot, azért mindig azt gondolom, nem olyan érdekes ez annak, aki el tud olvasni.Mert hát mindenki tudja, hogy mi van itt. Vagy gondolja. Bár tény, hogy ha az ember elmegy
Amikor annak idején elindultunk világot látni a gyerekekkel, nagyon is alaposan utána néztünk, mi a legjobb életkor arra, hogy a lehető legkevesebb traumát élje át emiatt a gyerek. És bár minden ismerősünk azt mondta, hogy várni kéne még, mi azt gondoltuk, hogy kisebb gyerekkel könnyebb külföldön - és nekünk bejött ez az opció. Persze a dolog nem feltétlen ilyen egyszerű, hiszen minden család, minden élethelyzet más. De vannak azért olyan általános
